Lassan megszokhattuk, hogy minden évre jut valamilyen nagyszabású önkormányzati beruházás a kerületben. Idén sincs ez másként.

Tavaly átadták a Csepeli Napközis Tábort, idén megkezdődik a volt ifjúsági tábor fejlesztése. Borbély Lénárd polgármesterrel ennek fontosságáról, módjáról és arról is beszélgettünk, hogy miért fontos az itt élők bevonása a fejlesztésekbe.

A Hollandi úton tavaly nyár óta működik a teljesen megújult Csepeli Napközis Tábor. Szinte közvetlenül mellette van az egykor úttörőtáborként funkcionáló Csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont, korábbi nevén ifjúsági tábor, ahol most nagyszabású fejlesztésbe kezdene az önkormányzat. Miért van szükség egy újabb táborra egymás szomszédságában?

A csepeli önkormányzat fejlesztési döntései középpontjában hosszú idő óta a családok, a gyerekek vannak. Ezért is építettük meg az óriási népszerűségnek örvendő Rákóczi Kert ‒ Családok Parkját, a játszótereinket, vagy éppen a tavaly átadott napközis tábort. De ide sorolhatnám a bölcsőde- és óvodaudvarfelújításokat és a nagyszabású iskolafelújítási programunkat is. A sok fejlesztés nem szól másról, mint a közösségépítésről, a közösségi élet tartalmasabbá tételéről, Csepel szebbé és élhetőbbé tételéről. Ezzel bíztak meg a választók. Ez az egyik legfőbb célunk, az eredmény pedig a látogatók számán lemérhető: ez jól mutatja, hogy óriási igény lett az ilyen típusú intézményekre. Visszatérve: a lerobbant ifjúsági tábor fejlesztését megígértem én is, és a helyi Fidesz is a csepelieknek, a területen kizárólag sport- és rekreációs célú fejlesztésekben gondolkodtunk, nem engedjük beépíteni. Számomra az is egyértelmű, hiszen közvélemény-kutatás is alátámasztja, hogy a partszakasz beépítését nem támogatja a helyi lakosok nyolcvan százaléka, azt viszont igen, hogy a terület kizárólag önkormányzati tulajdonban maradjon. 2010 óta, és azt megelőzően is ezt képviselte együtt gondolkodó közösségünk. Emellett persze fontos szempont volt az is, hogy a napközis táborba nem fér el mindenki a nyári gyermekfelügyelet megszervezése kapcsán, a gyerekek és családok érdekében szükséges tehát a fejlesztés. Fontos ugyanakkor, hogy kizárólag olyan beruházás valósuljon meg ezen a részen, amely a csepeliek érdekeit szolgálja, és amit az itt élők támogatnak.

Melyek lennének a fontosabb fejlesztési irányok?

Fontos tudni, hogy korábban elindult már egy fejlesztés a területen. 2016-ban, Tarlós István főpolgármester támogatásával megújulhatott a létesítmény csónakháza, valamint a négy szálláshelyként igénybe vehető apartmanház. A későbbiekben a terület műfüves labdarúgópályával gazdagodott. Most viszont szeretnénk ‒ ahogy a Rákóczi Kert és a volt Görgey iskola helyén létrejött park esetében is történt ‒ közösségi tervezéssel tovább fejleszteni az ifjúsági tábort. A csepeli önkormányzatban régóta úgy gondoljunk, hogy a fejlesztési irányokat illetően döntsenek maguk a csepeliek. Mi pedig ezt tiszteletben tartva újítunk.

Megtudhatnánk részleteket?

Rengeteg ötletünk van, ezeket a megfelelő fórumokon eljuttatjuk a lakosokhoz. Felvetődött például, hogy a volt ifjúsági parkot megnyissuk a Kolonics György sétány és a Kis-Duna-part irányába. Meglátjuk, mi erről a csepeliek véleménye. De fontos lesz dönteni arról is, hogy miként újuljon meg a terület, milyen funkciói legyenek, mit látnának itt szívesen a lakosaink. Aztán itt van a névválasztás kérdése. Maradjon ifjúsági tábor? Esetleg egy híres csepeliről kapjon egy új nevet? Esetleg a kiváló olimpiai és világbajnok kenusunkról, Kolonics Györgyről lehetne elnevezni az új tábort. Róla van már elnevezve sétány, de mi nem zárkózunk el semmitől, hiszen ezt a nevet is büszkén viselhetné a Kis-Duna ezen szakasza. Természetesen erről is megkérdezzük a csepelieket. Szeretnénk még szorosabbra fűzni a kapcsolatot a lakosokkal. Célunk, hogy mindenki elmondhassa a véleményét a fejlesztési irányokat illetően. A civilek és az itt élők egyaránt.

(csepel.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata „Soroksár Kiváló Mestere” kitüntető címet adományoz olyan helyi kisvállalkozóknak, szakembereknek, akik több évtizede közmegelégedésre,...
Lakossági bejelentés nyomán a Fővárosi Önkormányzat arról értesült, hogy ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja" címmel hamis internetes felületet hoztak létre,...

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.