A hagyományoknak megfelelően a 21. pedagógusbálon is Varga György, a Rácz Aladár Zeneiskola nyugalmazott igazgatója köszöntötte kerületünk oktatási intézményeinek dolgozóit, ezúttal azonban utoljára.

A köztiszteletnek örvendő zenepedagógus úgy döntött, hogy a csúcson kell abbahagyni, és a pedagógusbál ceremóniamesteri feladatait ünnepélyes, de sok nevetéssel kísért aktus keretében átruházta Szász József alpolgármesterre azzal a feltétellel, hogy műsort vezetni csak csokornyakkendőben lehet. Kis zavart okozott, hogy az újdonsült ceremóniamester nyakát nem csokornyakkendő díszítette. Ám szerencsére – nyilván teljesen véletlenül – lázas keresgélés után a zakója belső zsebében talált egy csokornyakkendőt, így minden akadály elhárul hivatalba lépése elől.

Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő hasonlóan oldott hangulatban folytatta a megjelentek köszöntését, és azt a vízióját vetítette előre, amikor majd 2040-ben Szász József adja át a ceremóniamesteri megbízatást az ő utódjának, amivel azt is üzente, hogy ha a pedagógusbál túlélte az első két évtizedet, akkor most már az idők végezetéig része lesz a farsangi programoknak.

Kovács Péter polgármester megkérdezte a jelenlévőket, hogy van-e olyan közöttük, aki mind a 21 eddigi pedagógusbálon jelen volt. Hét ilyen jelentkezőt talált, akiket a többiekkel együtt arról biztosított, hogy a bálnak– mint eddig mindig – most is lesz három biztos alappillére: a vidámság, a tánc és a tombola. Polgármesterünk és országgyűlési képviselőnk e gondolatok jegyében nyitotta meg a 21. pedagógusbált.

A hagyományoknak megfelelően idén is átadták az Év Pedagógusa, az Év Óvodapedagógusa és az Év pedagógiai munkát segítő alkalmazottja kitüntető címeket.

A 2018-as év Év padagógusa kitüntetést Király Györgyi, a Rácz Aladár zeneiskola zenepedagógusa kapta, aki egykori tanítványból lett az iskola tanára.

Az Év óvodapedagógusának Medve Lajosnét választották, aki óvónői teendői mellett a gyermekvédelem területén is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Az év pedagógiai munkát segítő alkalmazottja díjjal pedig Fehér Ferencnét jutalmazták, aki 1993 óta dolgozik a Napsugár Óvodában, és mindenre kiterjedő figyelemmel végzett munkája meghatározó egyéniségévé tette a kollektívának.

A kitüntetettek részletes szakmai életrajzát következő, február 13-án megjelenő számunkban mutatjuk be.  

A kitűntetések átadása után a Fecskefésze óvoda dolgozónak fergeteges táncprodukciója következett, amelynek végén az óvodavezető Schrott Ildikó fekete bőrruhában a legvadabb rockerként néhány másodpercre elhomályosította Freddie Mercury emlékét.

Hasonló sikere volt a Szerb Antal Gimnázium tanárai által előadott 6:3 című produkciónak is, amely Hobo hasonló témájú művének kabarétréfává módosított változatával tette próbára a közönség nevetőizmait.

Ezután a svédasztalos vacsora finom falatokból álló kínálata állította kellemes megpróbáltatások elé a bálozókat, majd a Madarak együttes aktív testmozgásra ingerlő zeneszámokkal sietett a jóllakottak segítségére. A táncot csak Oláh Gergő fellépése állította meg egy rövid időre, de leülnie ekkor sem kellett a hallgatóságnak, mert a népszerű előadó a színpadot elhagyva lement a hallgatóság közé és ott adta elő népszerű dalait. Majd még egyszer volt egy kis szünet a táncban, amikor elérkezett a tombolasorsolás. Utána azonban folytatódott az önfeledt táncmulatság. 

Forrás: bp16.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére
Idén év végén visszavonul a lilák sportolója, Újpest díszpolgára. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka vasárnap este Instagram-oldalán tette közzé a...
Múlt héten, január 8-12. között rendezték meg újpesti és Újpesthez közeli protestáns egyházak részvételével azt az előadássorozatot, imahetet, melynek témájául idén a Jelenések könyve imádságait...
Egyedülálló koncertet adott a magyar zene egyik legfényesebb csillaga, Szekeres Adrien az UP Rendezvénytérben január 21-én.

Még több hír Kelet-Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője és Rákosmente Önkormányzatának környezetvédelmi tanácsnoka Mátka utcai otthonában köszöntötte Rózsa István Ignácnét 90. születésnapja alkalmából.
Újabb pontja teljesült a Fejlődő Kertváros Program IV. (2019-2024) vállalásunknak, hiszen ahogyan a 4. pontban megígértük, óvodát építettünk a cinkotai lakóparkoknál.
A villamos hálózatok kertészeti, erdészeti jellegű karbantartására, az előírt védőtávolságok kialakítását célzó gallyazásra kerül sor a kerület egyes részein.
Rákosmente városvezetése nevében dr. Füzesi Péter alpolgármester, Rákoscsaba önkormányzati képviselője köszöntötte Schleer Ferencnét, aki február 19-én ünnepelte 95. születésnapját.
A hagyományoknak megfelelően a XVI. Kerületi Újság minden év elején évértékelőt készít Polgármester Úrral, milyennek is látta az elmúlt évet, és mit gondol, milyen lesz az előttünk álló új esztendő....
A Kelet-Pesti Tankerületi Központ munkatársai összegyűjtötték a fenntartásukban működő X. és XVII. iskolák legrelevánsabb információit, hogy ezáltal is megkönnyítsék a szülők iskolaválasztását.
Rákosmente Önkormányzatának szervezésében folytatódnak az osztálytermi előadások kerületünk több iskolájában. A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) keretein belül jött létre az előadás-sorozat,...
Kihasználva a Kertvárosi Vigasságok háromnapos rendezvénysorozatát és a hétvégére megrendelt rendkívül jó időjárást, testvértelepülési látogatással és focikupával is bővült a kertvárosi programok...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet 650 literes komposztálókeret ingyenes használatba adására.
2023 szeptember 16-án (szombaton) 9.00 -15.00 óra között ismét lehetőség nyílik a Kőbánya alatt húzódó pincerendszer megtekintésére.
2023. szeptember 15-17. a Kertváros hétvégéje, találkozzunk az Erzsébet-ligetben!
2023 őszén is rákosmenti lombzsákosztást szervez az Önkormányzat – ezt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere jelentette be Facebook-oldalán .
HölgyFeszt - utcabál és örömünnep a kerület 150. születésnapja tiszteletére a Hölgy utcában 2023. szeptember 16-án, szombaton 15 órától!
Ön is bérbe veheti a Pesti út 27. szám alatti üzlethelyiséget
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet a Kőbánya területén élő és alkotó művészeti, kulturális tevékenységet folytató magánszemélyek, a kőbányai székhelyű művészeti és kulturális tevékenységgel...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet tehetséges kőbányai sportolók és felkészítő edzők egyéni támogatására.
Mit kell tudni 2023. augusztus 1-ét követően a XVI. Kerületi Önkormányzat közterületein a bérelhető mikromobilitási eszközök – elektromos roller – elhelyezéséről?

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.