Teljes szélességében megújul a burkolat – 850 méter hosszon – a Röppentyű utca Petneházy utca és a Rákos-patak közötti szakaszán.

A munkák a napokban kezdődtek el. A nagyfelületű útjavítást Budapest Főváros Önkormányzata finanszírozza. A XIII. Kerületi Önkormányzat saját forrásból új jelzőlámpás csomópontot és gyalogátkelőt létesít itt, a Frangepán utcánál. Ma délelőtt erről tartott közös sajtótájékoztatót a helyszínen Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és dr. Tóth József polgármester.

Miként Tüttő Kata főpolgármester-helyettes fogalmazott: „A Fővárosi Önkormányzat 1300 kilométernyi utat, több száz felüljárót kezel. A budapesti infrastruktúra karbantartásának teljesen magától értetődőnek kellene lennie, nem pedig különleges eseménynek. Mégis azzá teszi, hogy a budapestiek befizetett óriási adójából semmi sem marad a Fővárosi Önkormányzatnál a meglévő infrastruktúrájának, a hidak, a felüljárók, az utak fenntartására. Tizenhárom éve tart az a gyakorlat, hogy a kormány elveszi a főváros vagyonát, az adóbevételeinket és a feladatainkat. Elvitte eddig az iskoláinkat, a kórházainkat, most épp a felújított kerületi szakrendelőket szeretné elvinni, s már nézegeti az ivóvízellátást. A Főváros nem fér hozzá semmilyen európai uniós pénzhez. Minden nap, amit a kormány háborúval tölt az Európai Unióval szemben, az veszteség a budapestieknek is.”

 

Dr. Tóth József polgármester beszédében mindenekelőtt megköszönte, hogy a Fővárosi Önkormányzat a rendkívüli forráshiányos időkben is támogatja a XIII. kerület útkarbantartásait, most a Röppentyű utcában 850 méter hosszan, ami érinti az útszakasz buszmegállóinak, járdaszegélyeinek a felújítását is.

„A kerületi önkormányzat magas életminőséget szeretne biztosítani a kerületi lakóknak, de az itt átutazóknak és az itt dolgozóknak is. Számunkra ezért nagyon fontos a természeti és az épített környezet harmóniájának megvalósulása, alakulása. Az önkormányzat az integrált településmenedzsment híve, a dinamikus fejlődés mellett az értékőrzést is kiemelt feladatnak tekintjük a XIII. kerületben. A magas életminőség biztosításának a „3k” lényeges eleme, azaz a közlekedés, a környezeti ügyek és a köztisztaság, illetve a közbiztonság”, mondta Tóth József.

Beszélt arról is, hogy a fővárosban a közlekedési ügyeket két szinten kell megoldani. A Fővárosi Önkormányzathoz tartoznak a forgalomszervezéssel, a forgalomtechnikával kapcsolatos ügyek és a fővárosi útvonalak fejlesztése, üzemeltetése. A XIII. kerületben 150 kilométer hosszú az úthálózat, ebből 26 kilométer a Fővárosi Önkormányzat kezelésében van. A kerületi járdafelület 200 kilométer. „Úthálózatunkat állapotfelmérés alapján, öt évre elosztva, tudatosan, gördülő tervezéssel próbáljuk felújítani a lehetőségeink szerint. Járdafelületeinknek és az úthálózatunknak évente nagyjából 2%-át tudjuk korszerűsíteni, amire 1–2 milliárd forintot fordítunk a kerület éves költségvetéséből”, tette hozzá dr. Tóth József polgármester.

A XIII. Kerületi Önkormányzat 2023-ban közútfejlesztésekre – járda-, út- és parkol-fejújításokra, gyalogos átkelőhelyek létesítésére, felújítására, forgalomtechnikai feladatokra – összesen 39 helyszínen több mint 1,7 milliárd forintot fordít majd.

A Röppentyű utca Petneházy utca és a Rákos-patak közötti szakaszának felújítása mintegy két hónapon át tart. A munkálatok több ütemben zajlanak. Először a Petneházy és a Fáy utca között félpályás útzár mellett, amikor a forgalom egy irányba, a centrum felé haladhat. Az Örs vezér tere menetirányú 32-es és a 120-as járat terelve fog közlekedni a Hajdú utcán keresztül. A Petneházy utcai csomópont építésekor félpályás zárás lesz, a csomópont a Petneházy utca felől lesz lezárva. A 32-es és 120-as autóbuszjáratok terelve közlekednek a Fáy utcán és a Hajdú utcán át. Ezt követi a Fáy utca és Rozsnyai utca, majd a Rozsnyai utca és a Rákos-patak közötti szakasz korszerűsítése.

2022-ben Budapest Főváros Önkormányzata beruházásában újult meg a XIII. kerületben a Göncöl utca a Tahi utca és az Újpalotai út között, a Fáy utca a Váci út és a Teve utca között, mindemellett a M3 metrófelújításához kapcsolódóan gyalogátkelőhelyet alakítottak ki a Gogol utca és a Váci út, illetve a Dózsa György út és a Váci út kereszteződésénél. Idén a Főváros a XIII. kerületben – a Röppentyű utca nagyfelületű útjavításán kívül – a Pannónia utcában a Szent István körút és a Radnóti Miklós utca között, 360 méter hosszan távhővezeték-rekonstrukciót és szintén útfelújítást finanszíroz.

 

 

(www.budapest13.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére
Idén év végén visszavonul a lilák sportolója, Újpest díszpolgára. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka vasárnap este Instagram-oldalán tette közzé a...
Múlt héten, január 8-12. között rendezték meg újpesti és Újpesthez közeli protestáns egyházak részvételével azt az előadássorozatot, imahetet, melynek témájául idén a Jelenések könyve imádságait...
Egyedülálló koncertet adott a magyar zene egyik legfényesebb csillaga, Szekeres Adrien az UP Rendezvénytérben január 21-én.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.