A budapesti szemeteshiány évek óta húzódó probléma, bizonyíték erre a gyűjtőedényekből kifolyó vagy a korábbiak helyére dobált hulladék. Újbuda Önkormányzata 32 nagy kapacitású utcai hulladékgyűjtőt szerelt fel a közterületeken, az elmúlt két évben pedig több száz szemetest telepített kerületszerte.

Már csak a járókelőknek kellene jó helyre dobni a szemetet.

– Teljesen jogos panaszok érkeztek a lakosságtól, miszerint ömlik ki a szemét a hulladékgyűjtőkből a kerület forgalmasabb pontjain – közölte a Váli utcai telepítés helyszínén Erhardt Attila. Az önkormányzati képviselő szerint a csomópontokon kihelyezett 110 literes, útburkolathoz rögzített, varjúbiztos hulladéktárolók jól fognak vizsgázni a gyakorlatban. (A vetési varjak gyakran dézsmálják meg az utcai szemeteseket, válogatás közben pedig a kukák mellé dobják a hulladékot. Az újfajta tárolók rögzített fedele azonban nem engedi hozzáférni a madarakat azok tartalmához.)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) takarékossági okokból tavaly száz szemetesedényt vont be Újbuda közterületeiről, a kerület azonban rövid időn belül ugyanennyit visszapótolt.

Hintsch György közigazgatásért felelős alpolgármester elmondta, az önkormányzati vezetés 2019-es hivatalba lépése óta kiemelt feladatként tekint a köztisztaságra, ennek eredményeként ma több szemetes van a kerületben, mint két éve. Ez 2400 kerületi fenntartású hulladék-, illetve kutyaürülék-gyűjtő edényt jelent, ehhez jön még az FKF által kezelt 520 tároló.
– Mint a közszolgáltatások többségének, a köztisztaságnak is több gazdája van Budapesten. Míg az egyik utca fővárosi fenntartású, addig kicsit arrébb már az önkormányzat kötelessége a takarítás – mutatott rá Erhardt Attila, majd hozzátette, az egymásra mutogatás helyett Újbuda igyekszik a kerület minden szegletét tisztán tartani.
– Az utcán heverő szemétért nemcsak az önkormányzat felelős, hanem az is, aki eldobja azt – jegyezte meg Hintsch György, aki szerint a közel háromezer gyűjtőedény még ebben a nagy kerületben is elég sok ahhoz, hogy tisztaságot lehessen tartani. Az alpolgármester ezért arra kér mindenkit, hogy ne dobjon el szemetet a közterületeken, a háztartási hulladékot pedig ne hozza le a nyilvános gyűjtőedényekbe, mert azonnal megtelnek. Az önkormányzat az edények kiürítésére is nagy figyelmet fordít: hetente kétszer-háromszor viszik el belőlük a hulladékot, az olyan frekventált helyeken azonban, mint például a Bikás park környéke, naponta.

(ujbuda.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják segíteni a...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és az olvasó a versek közvetítésével egymásra találhat.
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti területre. Amit ott találtak, az szinte minden képzeletet felülmúlt.
Április 8-án ünnepelnek a magukat a cigány közösséghez tartozónak vallók és mi is, akik mélyen megbecsüljük a kincseket, amelyekkel a világ romái az egyetemes kultúránkhoz hozzájárulnak.
Óriási érdeklődés kísérte a november végén megjelent első helytörténeti kötetünket. Április közepére elkészül a folytatás, amelyben bemutatjuk kerületünk gazdag épített öröksége mellett páratlan...
Az évek óta tartó magas infláció és élelmiszerárak miatt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tavaly eldöntötte, hogy megszervezi eddigi legnagyobb szociális támogatási akcióját: a III. kerületben lakó...
Sorozatunk második részében egy iskolaalapító tanítót és pedagógiai ars poeticáját mutatjuk be olvasóinknak. Tíz évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében indult a Babérliget Általános Iskola első tanéve....
Április 2-án a Ragyogj kéken! kampány keretében számos országban kékszínű fénnyel világítanak meg épületeket és természeti tárgyakat. Magyarország is évek óta csatlakozik a kezdeményezéshez. A...
A magyar költészet napját az I. kerületben hagyományosan Márai Sándor egykori Mikó utcai otthona előtt felállított szobránál tartjuk, hiszen Márai Sándor és József Attila 5 év eltéréssel ugyanazon a...
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Ebből az alkalomból fogadják szeretettel Kosztolányi Dezső Húsvét című költeményét:
Találkozzunk ÁPRILIS 1-jén, hétfőn, a Máriaremetei Közösségi Ligetben, ünnepeljük együtt a húsvétot!
A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői ma egyeztettek a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tervezett fenntartóváltása...
Amikor végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, többet süt a nap, mi is vidámabbak vagyunk, és nagyobb lelkesedéssel mozdulunk ki talán otthonról.

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.