A Müpa gondoskodik arról, hogy a közönségnek a nyári programszünet alatt se kelljen nélkülöznie az igazán üdítő kulturális élményeket. Hét vadonatúj felvétellel bővült a Müpa online médiatára, így július 18-tól a nézők alig néhány kattintással többek közt olyan emlékezetes koncerteket élhetnek át újra a képernyők előtt, mint Kobajasi Kenicsiró és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye, Rufus Wainwright csodálatos estje, Snétberger Ferenc vagy Beck Zoltán nagyszerű koncertje.

S hogy melyik koncertfelvétel miért különleges? Az igazi élő legenda, Kobajasi Kenicsiró 2018-as vendégszereplése nemcsak azért sorolható a felejthetetlen előadások sorába, mert Dvorák legszebb műveit vezényelte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén, hanem mert a zeneszerző h-moll gordonkaversenyét a kivételes csellóművész, Várdai István előadásában csodálhatta a hallgatóság. A japán dirigenst egyébként a magyar közönség már közel ötven éve a szívébe zárta, hiszen 1974-ben a Magyar Televízió Karmesterverseny című műsorában elsöprő sikert aratott. Az elhangzó műről pedig mindent elárul Brahms vallomása: „ha tudtam volna, hogy csellóra ilyesmit lehet komponálni, magam is megpróbálkoztam volna vele”. 

2020-ban a Müpa évente megrendezett zenei maratonjával az akkor éppen 250 éve született Beethoven halhatatlan munkássága előtt tisztelgett: a reggeltől-estig tartó eseménysorozat keretében csendült fel a zeneszerző Esz-dúr szeptettje is, amelyet a szerző a 18. század utolsó évében komponált és ajánlott Mária Teréziának. A Budapesti Fesztiválzenekar hét kiváló művészének előadása méltón tükrözi azt a zenei zsenialitást, ami miatt a mű pillanatok alatt óriási népszerűségre tett szert. Aki még nem hallotta a magyar trombitaművészek krémjét egy színpadon, azoknak kihagyhatatlan élményt fog nyújtani a Trumpetissimo című trombitagála felvétele is. A hangszer hat legkiválóbb egyénisége - a nemzetközi koncertszínpadok állandó vendégei, Boldoczki Gábor, Pálfalvi Tamás, Tarkövi Gábor és Richter Gábor, valamint két ifjú tehetség, Rónai Gábor és Seidl Dénes a Liszt Ferenc Kamarazenekarral karöltve lenyűgöző módon idézte meg a barokk kor varázslatos zenei világát.

A világhírű gitárművész-zeneszerző, Snétberger Ferenc 2017-ben egy igazi nemzetközi nagyágyúkból álló trióval érkezett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, hogy készülő közös lemezük zenei anyagát már a lemezfelvétel előtt meghallgathassa a hazai közönség. Snétberger legfrissebb formációját olyan művészegyéniségek alkották, mint a brit bőgős, Phil Donkin, és a New Yorkban élő, magyar dobos, Németh Ferenc. Bár a zenei virtuozitást e három nagyszerű muzsikus neve is maximálisan szavatolja, a trió ez alkalommal Nils Petter Molvær norvég trombitaművésszel egészült ki, a koncert felvétele tehát bizonyára azoknak a szívét is megdobogtatja majd, akik jelen voltak az eseményen és azokat is megörvendezteti, akik akkor lemaradtak, ez alkalommal azonban a képernyők előtt pótolhatják az élményt! Rufus Wainwrightról biztosan elmondható, hogy a világ legsokoldalúbb művészei közé tartozik, akinek neve épp úgy fogalom a klasszikus, mint a könnyűzene rajongóinak körében.

A különleges tehetséggel megáldott és összetéveszthetetlen hangú előadó-dalszerző 2017-ben másodjára lépett fel a Müpa színpadán szólókoncertjével. A hangversenytermi est anyaga gazdag válogatást nyújtott a kanadai-amerikai előadóművész közel húszévnyi zenei terméséből, amelyek közül természetesen gyermeke nagyapjának, Leonard Cohennek világhírű Halleluja-feldolgozása sem maradhatott ki. Az European Mantra zenéje igazi ínyencségnek számít: nem csak azért, mert hangzásviláguk számtalan műfaj, így a pop, blues, metál és funky stílusjegyeiből egyaránt merít, hanem azért is, mert igazi kuriózum, ha sikerül elcsípnünk egy-egy koncertjüket.

A nemzetközi viszonylatban is az élvonalba tartozó, évek óta külföldön élő dobos, Borlai Gergő 2001-ben alapította a bandát két állandó taggal, Lukács Péter gitárossal és az EmeRTon-díjas Nagy János billentyűssel. B.O.T. című albumuk 2019-es lemezbemutató koncertjén, basszusgitár fronton Barabás Tamással egészült ki a formáció. A 30Y rajongótáborának legnagyobb örömére nem maradhatott ki a nyári meglepetéstartalmak sorából Beck Zoli önvallomásos színdarabja, A nemzedék nélküli ember sem, amelyet 2021-ben utoljára a Müpa hangversenyterméből közvetített online vetítésen hallhatott a közönség. 21 dal, 2000 szó egy felvonásban – ennyi épp elég egy feledhetetlen estéhez!

A várva várt koncertfelvételek a Müpa videótárában teljes terjedelmükben a Müpa+ hűségprogram tagjai számára elérhetőek, így aki szeretné megtekinteni a frissen felkerült tartalmakat, válogatni a korábbi koncertkülönlegességek közül, vagy videós formátumban is megnézni a Müpa legújabb, Húzónév című podcastsorozatának epizódjait annak nincs más teendője, mint néhány kattintással regisztrálni a Müpa weboldalán.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.