Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium csütörtöki közleményében.

    Az államtitkár hozzátette, a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programjában eddig mintegy 1300 cég vagy intézmény kért segítséget több mint 17 ezer munkahely megőrzéséhez összesen 13 milliárd forint értékben.
    A KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása a járványhelyzetben elengedhetetlen a gazdaság sikeres újraindításához. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program keretében többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, meglévő és újonnan felvett munkavállalók után kaphatnak támogatást a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot lefedi, tavaly közel 23 ezer szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá.
    Az ITM emlékeztetett: a januárban újraindult programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében érintett munkavállalóit legalább három hónapig köteles továbbfoglalkoztatni, munkabérüket nem csökkentheti.
    A legtöbb munkavállaló után a fővárosból, Veszprém és Pest megyéből érkezett be kérelem. Az igénylő vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatából kerülnek ki. Mostanáig mintegy 1150 vállalkozás több mint 16 ezer munkavállalója esetében született meg a támogatási döntés összesen 12,5 milliárd forint értékben.
    Bodó Sándor hozzátette: Magyarországon a legutóbbi adatok szerint több mint 4,6 millióan dolgoznak. A márciusi mutató szerint 4 százalékos munkanélküliségi ráta kevesebb mint fele az euróövezet átlagának. A foglalkoztatás kiemelkedő mértékben bővült az IT ágazatban (több mint 34 ezerrel) és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben (mintegy 26 ezerrel), ez minden bizonnyal részben a célzott bértámogatásnak köszönhető.
    A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. május 23-ig - közölte az ITM.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.