2021. január 25. - 16:28

A koronavírus elleni védőoltás mielőbbi beadatására biztatta az embereket a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.


Szlávik János azt mondta, az a jó vakcina, amely Magyarországon van, és amelyet engedélyeztek az egészségügyi hatóságok. A biztonság nem kérdés - fogalmazott -, ezeknek az oltásoknak rendkívüli ritkák a komoly mellékhatásaik. A hatékonyságban már vannak különbségek, de attól, hogy egy vakcina 95 százalékos hatékonyságú, míg egy másik csupán 80, mindkettő megállítja a járványt, megakadályozza az emberek súlyos betegségét, halálát.
    A mellékhatások nagyjából ugyanazok lehetnek, mint bármely más oltóanyagnál, például izomláz vagy fejfájás - közölte a főorvos. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a gyermekekre és a terhes nőkre vonatkozóan még kevés adat áll rendelkezésre.
    Áder János kiemelte: Magyarország egyelőre nagyobb mennyiségű vakcinára vár, így nem lehet válogatni a készítmények közül. Felvetette azt a dilemmát, hogy valaki választhat: vár, akár nyárig, egy nyugati oltásra, vagy néhány napon belül beadat magának egy kevésbé modern kínait.
    Szlávik János erre kijelentette, hogy a jó döntés a mielőbbi immunizáció. Nem azt kell nézni, hogy hány százalékos egy vakcina hatékonysága, hanem azt, hogy az élet visszatérjen a régi kerékvágásba - vélekedett.
    Megjegyezte, hogy bár valóban van valamekkora esély az oltás ellenére is elkapni a fertőzést, abból kell kiindulni, hogy ezek a készítmények véget vethetnek a járványnak, életeket menthetnek.
    A köztársasági elnök leszögezte, hogy ő vakcinapárti, a feleségével már decemberben regisztrált. Ugyanakkor a beszélgetés egy részében felvette "az ördög ügyvédjének" szerepét, és oltásellenes érveket sorolt fel, arra kérve a főorvost, hogy reagáljon azokra.
    Szlávik János azt mondta, bár igaz, hogy még csupán egy éve adtak először koronavírus elleni vakcinát embereknek, de bizonyos előállítási technológiák több mint tíz esztendőre vezethetőek vissza, sőt az influenza ellen használt módszer hagyománya évszázados. Ráadásul az elmúlt esztendőben nem találtak komoly mellékhatást. Az oltásoknak nem igazán vannak hosszú távú káros mellékhatásaik, a felhasznált anyag napokon belül eltűnik a szervezetből, és csupán az immunválasz marad meg - hangsúlyozta.
    Egy másik vakcinaellenes érvre reagálva a főorvos közölte, hogy nem létezik 100 százalékos hatékonyságú oltás.
    Némelyek szerint a készítmény a kórokozó mutációi ellen nem nyújt védelmet. Szlávik János közölte, hogy a koronavírusok sajátossága a mutálódás, ez természetes folyamat. Ma már messze nem azt a kínai variánst kapják el az emberek, mint 2019 decemberében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy agresszívabb a kórokozó, a brit változat például csupán abban más, hogy gyorsabban terjed.
    Komolyabb mutálódás akkor következne be, ha a koronavírus átjutna emberről emlősállatra, majd vissza, ilyet azonban még nem észleltek - emelte ki a főorvos. Azt mondta, hogy a tapasztalatok szerint az oltás hatékony a mutációk ellen, vagy néhány hét alatt tudnak rajta annyit változtatni, hogy az legyen.
    Áder János kérdésére Szlávik János közölte, hogy amennyiben Magyarország sok vakcinát kapna, akkor hamar immunizálni tudnának

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.