Nyolcvankét kijelölt kórházba szállították a Kínából érkezett egyéni védőeszközöket - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, az operatív törzsnek ebben segítségére volt a Waberer's logisztikai vállalat. A szállítások kedden is folytatódnak.

Az egyéni védőeszközöket elsődlegesen az egészségügyi dolgozók kapják - közölte, hangsúlyozva: a kórházparancsnokok jelentése alapján az operatív törzs megállapította, hogy az egészségügyi dolgozók és a betegek részére minden egyéni védőfelszerelés teljeskörűen rendelkezésre áll.

Kiss Róbert közölte azt is, a járvánnyal összefüggésben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban 103 büntetőeljárást rendeltek el: 26 emberrel szemben rémhírterjesztés, 19-cel szemben közveszéllyel fenyegetés, 22 emberrel szemben csalás miatt indult eljárás, illetve kilenc járványügyi szabályszegéssel összefüggésben rendeltek el bűntetőeljárást. A kijárási korlátozás három napjában 943 rendőri intézkedés történt, ennek jelentős része - 822 eset - figyelmeztetéssel zárult.

Hozzátette: eddig 9448 hatósági házi karantént rendeltek el, a rendőrség ezt 63 ezer alkalommal ellenőrizte.

Az alezredes egy kérdésre válaszolva kifejtette: elsődleges feladat a külföldön rekedt magyarok hazaszállítása. Emlékeztetett: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy eddig 5500 magyart tudtak hazahozni, és a napokban ér haza az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából 257 magyar és 18 szlovák állampolgár. Hétfőn pedig négy busszal és 150 személyautóval érkeztek haza Tirolból magyarok, akik a kéthetes házi karantént Tirolban kitöltötték, tünetmentesek, negatív a tesztjük, így nekik a magyarországi hatósági házi karantént nem rendelték el.

Arra a felvetésre, hogy egyes hipermarketek bejáratánál biztonsági ellenőrök személyi igazolványt kérnek a vásárlóktól, Kiss Róbert elmondta: a kijárási korlátozás célja, hogy ezzel segítsék a járvány lassulását. Hozzátette: az üzletek üzemeltetőinek feladata kijárási korlátozással kapcsolatos magatartási szabályok betartása; ebben a vásárlók együttműködését kérte.

A rendőrség közterületi jelenlétével kapcsolatos kérdésre elmondta: a hatósági házi karantén ellenőrzésével, illetve a kijárási korlátozással kapcsolatos feladatok miatt több rendőrt tudnak a közterületekre vezényelni, így jobban oda tudnak figyelni a közterületi garázdaságra, rendbontásra.

Egy kérdésre válaszolva elmondta: a megyei védelmi bizottságok eddig is fontos szerepet játszottak a védekezésben, az operatív törzs döntéselőkészítésében, a munkák koordinálásában, valamint a kórházparancsnokokkal együttműködve a készletek felmérésében. Egyúttal megköszönte a munkájukat.

Arra a felvetésre, értesítik-e a polgármestereket a településükön regisztrált betegekről, elrendelt karanténokról, azt válaszolta, a különleges jogrendi időszakban az operatív törzs részére határozza meg a jogszabály a tájékoztatási kötelezettséget. Felhívta a figyelmet arra, hogy aki hiteles tájékoztatást szeretne, kövesse az operatív törzs sajtótájékoztatóit, illetve a koronavirus.gov.hu oldalt.

A nagymágocsi idősek otthonában tapasztalt fertőzésekről azt mondta, intézkedtek az intézmény járványügyi elzárásáról, de a betegek állapotáról - mivel azok személyes adatok - nem adhat tájékoztatást.

Az alezredes arra a kérdésre, hogy a települések kértek-e segítséget az idősellátás vagy a rendeletek betartatása érdekében, azt válaszolta, a települési

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.