2021. január 19. - 21:45

Idén a gazdasági növekedés elérheti akár a 6 százalékot, jövőre pedig már a 6-7 százalékos dinamika sem zárható ki, ezzel a teljesítménnyel pedig Magyarország háta mögött hagyhatja a szomszédos országokat, újra a régió éllovasa lehet - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn.

Nagy Márton jelezte: két dolognak köszönhető, hogy a gazdaság idén már várhatóan jól teljesít a járvány negatív hatásai ellenére.
    Egyrészt arról van szó, hogy az elmúlt 10 év gazdaságpolitikája következtében a magyar gazdaság megerősödött és válságálló lett, másrészt a magyar válságkezelés is jól vizsgázott, gyorsan, célzott eszközökkel avatkozott be a gazdaság védelme és helyreállítása érdekében - fejtette ki.
    A recept egyszerű volt: a foglalkoztatottság védelme mellett a beruházások ösztönzésére fokuszált a kormány - húzta alá a miniszterelnöki főtanácsadó. A két legfontosabb lépés szerinte a védekezés során a bértámogatás és a hiteltörlesztési moratórium bevezetése volt.
    A gazdaság újraindítása során kiemelten fontosak az adócsökkentések, így a munkáltatói járulékok célzott elengedése, az iparűzési adó felezése a kkv-k esetében és a fiatalok személyijövedelemadó-mentessége, továbbá az állami, a vállalati és a családi beruházások ösztönzése, a családok védelme és a 13. havi nyugdíj visszaépítése - mutatott rá Nagy Márton.
    Nagy Márton úgy fogalmazott, hogy az állami beruházások idén és jövőre is uralni fogják a gazdaságot, ami "nem kiszorítja, hanem segíteni fogja a magánberuházásokat".
    A beruházások támogatása Magyarországon nem újkeletű, a 2010 és 2019 közötti időszakban is erre épült a gazdaságpolitika - emlékeztetett.
    A források felhasználásában azt az aranyszabályt kell követni, hogy minden elköltött 1 forint, legalább másfél forint hatást gyakoroljon a GDP-re - tette hozzá.
    2021-ben és 2022-ben az állami beruházások középpontjában az építőipari beruházások, a családi beruházások középpontjában pedig az otthonfelújítások és az újlakásépítések állnak - jegyezte meg a főtanácsadó.
    Szerinte a következő két évben az iparpolitika egyik legfontosabb területe az építőipar és a hozzá kapcsolódó építőipari alapanyaggyártás lesz.
    Ez utóbbi iparág jelentős része külföldi kézben van - hangsúlyozta, jelezvén, hogy szükség lenne a konszolidációra a magyarországi építőipari alapanyaggyártás területén, hogy a sok kis gyártó versenyképes legyen a nagy külföldi cégekkel szemben.
    Ami a 2021-2027 közötti időszakot illeti, állami oldalról gazdaságfejlesztési célokra közel 50 ezer milliárd forint áll rendelkezésre, ami az egy éves GDP közel 100 százaléka - hívta fel a figyelmet Nagy Márton.
    Ebből 30 százalék európai uniós forrás, 70 százalék pedig belföldi és egyéb forrás - tette hozzá, utalva arra, hogy ehhez még hozzájönnek a piaci források, bankhitelek és a működőtőke is.
    Arra is kitért, hogy a tendencia a pénzforrások eredetét tekintve fokozatosan javul, néhány éve még 50 százalékot tettek ki az uniós eredetű pénzek.


MTI 2021. január 19.

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.