A nyomozók három eljárásban összesen négy gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A nyomozások olyan különböző internetes oldalakon megjelentetett cikkekre, illetve videófelvételre irányultak, melyek a köznyugalom megzavarására alkalmas módon valótlan tényállításokat tartalmaztak a koronavírus magyarországi megjelenésével, hatásával kapcsolatosan.

Ilyenek voltak azok a cikkek is, amelyek azt a valótlan hírt terjesztették, hogy Magyarországon már januárban több magyar állampolgárságú ember fertőződött meg a kínai eredetű koronavírussal és halt meg a fertőzés miatt, holott ekkor a járvány még nem jelent meg hazánkban. Ezzel kapcsolatban a nyomozó hatóságnak sikerült feltárni több tucat „kamuportált” és a hozzájuk kapcsolódó Facebook oldalakat üzemeltető hálózatot.

A KR NNI nyomozói 2020. február 7-én az összehangolt bűnügyi akciót tartottak, amely során informatikai eszközöket foglaltak le és gyanúsítotti kihallgatást folytattak.

A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya monitorozó tevékenysége során észlelte azt a 2020. február 2-án megjelent cikket is, amely szerint több koronavírusos magyar beteget szállítottak el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Az eljárás során a nyomozók beazonosították az álhír íróját, valamint társát, aki a cikkek közösségi oldalon történő híresztelésével hozzájárult azok széles körű elterjedéséhez. Ezzel az volt a céljuk, hogy a kattintásszám után minél nagyobb hirdetési bevételre tegyenek szert.

A rendőrök a férfiakra 2020. március 11-én és 2020. április 8-án összehangolt akciókban csaptak le, mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezekkel az eljárásokkal egy időben rendeltek el nyomozást a 2020. március 10-én a világhálón közzétett „Budapest Karantén alatt Péntek 13. TÓL” című videóval kapcsolatban. A videót megosztó vlogger Youtube csatornáján keresztül terjesztette azt a valótlan tényt, mely szerint Budapestet várhatóan karantén alá vonják a koronavírus-járvány miatt. Az álhír a közösségi média felületein gyorsan elterjedt.

A KR NNI munkatársai sikeresen beazonosították a videóbloggert, akinek lakcímén 2020. március 14-én kutatást tartottak. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás során sikerült a videót is kinyerni a számítógépéről.

A három ügyben a beismerő vallomások és a nyomozások során beszerzett bizonyítékok alapján a rendőrök a nyomozásokat 2020. április 27-én befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségek részére.

A fenti nyomozásokkal összefüggésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rágalmazás és más bűncselekmények gyanúja miatt is folytat eljárásokat.

Forrás:http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/ez-nem-fake-news-harom-nyomozast-fejeztek-be-a#5

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.