A közös történelem során még soha nem volt olyan jó a magyar-szlovák együttműködés, mint jelenleg - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter Ivan Korčok szlovák kül- és Európa-ügyi miniszterrel tárgyalt, majd a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a magyar kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a Szlovákiával való együttműködésnek. Arra is utalva, hogy Ivan Korčok második hivatalos látogatása Budapestre vezetett, úgy fogalmazott: "ez nem lehet nagyon másként a Duna északi oldalán sem".
Hozzátette: a koronavírus-járvány elleni védekezés még inkább megerősítette a kapcsolatokat.
Szlovákia 93 magyar állampolgár hazahozatalában segített, Magyarország pedig 53 szlovák állampolgárnak segített haza jutni, a magyar fél tizenegy dél-szlovákiai kórház számára küldött a védekezéshez szükséges eszközöket - sorolta a miniszter.     Szijjártó Péter nagyra értékelte, hogy a két ország határán először lehetővé tették az ingázást, folyamatosan fenntartották a teherforgalmat és immár a 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén a magyar és szlovák állampolgárok mindenfajta korlátozás nélkül tartózkodhatnak egymás országaiban.
Kedd reggeltől ismét közlekedik az esztergomi teherkomp és újranyitották a Nógrádszakál-Ráróspuszta határátkelőt, így két ország állampolgárai már 13 határátkelőn közlekedhetnek - mondta.
A tárcavezető szólt arról is, hogy Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, a két ország közötti forgalom meghaladja a 10,5 milliárd eurót, és a magyarországi tőkekihelyezéseknél Szlovákia a harmadik legvonzóbb célpont.     A kétoldalú kapcsolatok jövőjéről Szijjártó Péter reményének adott hangot, hogy a következő évek az új összeköttetésekről és az újabb közös sikertörténetekről fognak szólni, amelyek "jót fognak hozni Szlovákiának és Magyarországnak, a felvidéki magyarságnak és a magyarországi szlovákságnak is".
Közölte: nyár végére elkészül a két Komáromot összekötő híd, 2022-ig hat újabb határátkelőt nyílik, köztük három új híd az Ipolyon, 2024-ig a két ország gázvezeték-rendszereit összekötő interkonnektor kapacitását mindkét irányba jelentős mértékben megnövelik. Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy december végéig  összekötik a két ország magasfeszültségű villamoshálózatait, amit nagy előrelépésként értékelt a villamosenergia-ellátás biztonsága szempontjából.
Szijjártó Péter a magyar nemzet és a kormány szívügyének nevezte felvidéki magyarság sorsát, amelyről úgy fogalmazott: "szerencsére úgy tűnik, hogy ez a szlovák kormány esetében is így van". Méltatta, hogy a nemrég hivatalba lépő szlovák kormány a programját magyarul is megjelentette, illetve azt is, hogy megkezdődött a kisebbségek jogállásáról és a nemzetiségi oktatásról szóló szlovák törvények előkészítése.     Szijjártó Péter szerint ez azt bizonyítja, hogy helyesen gondolták, hogy közös sikertörténeteket kell építeni.
Ivan Korčok egyetértett abban, hogy nagyon jók a kétoldalú kapcsolatok, amit az elmúlt években végzett munka eredményeként értékelt. Szavai szerint a 25 évvel ezelőtt aláírt szlovák-magyar alapszerződés "mindent tartalmaz ahhoz, hogy kapcsolatainkat fejleszteni tudjuk". Úgy vélte, hogy az energetikai fejlesztések a két országon túl egész Európa energetikai biztonságához hozzájárulnak.
A koronavírus-járványról azt mondta, hogy mindkét országban sikerült ellenőrzés alatt tartani a vírus terjedését, egymást is segítették a védekezésben, "de a polgárok ennek a súlyos,

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.