A gazdaságvédelmi akcióterv második fázisa öt fő területre, a munkahelymegőrzésre, a munkahelyteremtésre, a kiemelt ágazatok megerősítésére, a vállalkozások finanszírozására, a családok és nyugdíjasok védelmére koncentrál - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) partnerségével szervezett Piac és Profit Cégmentő videókonferencián, Budapesten.

Hozzátette: az öt fő terület intézkedéseire rendelkezésre álló forrás összértéke mintegy 9000-10 000 milliárd forint között lesz 2020-2022 között, ami a GDP 18-20 százaléka.

György László előadásában felidézte, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv több fázisból áll, az idén a kiemelt intézkedéseire mintegy 6100 milliárd forint keret áll rendelkezésre.

Az ITM államtitkára az idei intézkedések közül egyebek közt kiemelte, hogy a kamat- és tőkefizetési moratórium mintegy 3600 milliárd forint keretet nyit meg a vállalkozások számára. A felülről nyitott munkahelyvédelmi bértámogatásra 195 milliárd forintot szánnak, a kutatás-fejlesztésben dolgozók 40 százalékos bérkiegészítésére 32 milliárd forint áll rendelkezésre - ismertette.

György László felhívta a figyelmet a támogatott hitel-, garancia és tőketermékekre, valamint az adócsökkentésekre, az adminisztráció-egyszerűsítésekre.

Hozzátette, jelenlegi számítások alapján az adócsökkentések és adminisztráció-egyszerűsítések mintegy 300 milliárd forintot hagynak a gazdaságban, ide értve a 2 százalékpontos szociális hozzájárulási adócsökkentést is.

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében a mikro-, kis- és közép, valamint a nagyvállalkozásoknak munkahelymegtartására és újak teremtésére, a hatékonyság növelésére pályázati támogatásokat indítanak. Első körben 100 milliárd forintot hirdetnek meg, de további források megjelenésére lehet számítani, ha a tapasztalatok ezt indokolják - mondta az ITM államtitkára.

A konferencián György László kitért az átképzési támogatási programra, amelyben a munkáját elveszítőknek kívánnak segíteni. Egyebek közt példaként megemlítette a májusban induló, 8 hetes ingyenes, a későbbi munkát hatékonyabbá tevő informatikai képzést, amely távoktatásban lesz elérhető.

Zsabka Zsolt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke a konferencián úgy értékelte, hogy a koronavírus kapcsán előállt helyzetből várhatóan a gazdaság helyreállítása gyorsabb lesz, mint a klasszikus, 2009-es válságot követően.

A BKIK általános alelnöke arra hívta fel a cégek figyelmét, hogy a kialakult új helyzetben célszerű az üzleti kapcsolatokat, szerződéseket átfogalmazni, és nem megszüntetni.

(MTI)

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.