Magyarországon keresztül menekülő szír gyerekről írt könyvet a New York Times bestseller szerzője.

Menekültek címmel írt regényt Alan Gratz, a New York Times bestseller szerzője. A kötet három szereplője megpróbáltató utazást tesz meg a jobb élet reményében, egyikük pedig többek közt Magyarországon át próbál eljutni Németországba az ostromlott Szíriából.

Alan Gratz több világszerte népszerű, fiatalok számára írt regény szerzője. A 46 esztendős férfi elsőként vett részt az Artis in Residence programban Japánban, ahol hat héten keresztül tanította a tokiói diákokat történelmi fikciók írására.
Legújabb könyvének főszereplői menekültek, akik a hétköznapi emberek számára elképzelhetetlen veszélyeknek, így például cápatámadásnak és bombázásnak vannak kitéve útjuk során. Bár Joseph, Isabel és Mahmoud történetét kontinensek és évtizedek választják el, a regény végén a megdöbbentő valóság tárul az olvasó elé: hármuk élete szorosan kapcsolódik egymáshoz.

Joseph zsidó kisfiú, aki 1930-ban a náci Németországból szökött el hajón a világ másik felére a koncentrációs tábor fenyegetése elől.

A kubai Isabel és családja egy tutajon volt kénytelen elmenekülni hazájából a folytonos lázadások és a pestis elől 1994-ben abban a reményben, hogy Amerikában békés jövő vár rájuk.

Mahmoud Szíriában született, de 2015-ben el kellett hagynia otthonát, mert szülőföldjén minden napossá vált az erőszak és a rombolás. Európa felé vették az irányt, az író az ő esetében több oldalon át taglalja magyarországi viszontagságait.

15-16 napja voltak már úton, amikor egy szerb taxisofőr fegyvert szegezett rájuk, és a megbeszélt ár háromszorosát követelte tőlük a fuvarért. Mivel egy idegen országban néztek farkasszemet egy pisztollyal, nem tehettek mást - fizettek. A kocsi csak félútig vitte őket, onnan busszal mentek tovább Szabadkára, a magyar határ melletti szerb városba.

Addigra ott már rengeteg szír menekült gyűlt össze, a magyarok ugyanis lezárták a határaikat. A katonák négy méter magas fémcölöpöket vertek a talajba. A menekültek végül egy óvatlan pillanatban fellázadtak és áttörték a kerítést, ám esélyük sem volt tovább menni: a rendfenntartók könnygáztartályokat lőttek a tömegbe. Mahmoud azt érezte, hogy biztosan meghal.

Hogy ezután miként alakult a család sorsa, az kiderül Alan Gratz bestseller szerző Menekültek című könyvéből, amely Magyarországon az Álomgyár kiadó gondozásában jelent meg.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.