Az eddigi jelek szerint sikerült elérni, hogy Magyarország mentességet kapjon a tervezett európai uniós olajársapka alól, ami lényeges az ellátásbiztonság garantálásának szempontjából, de több veszélyes javaslat még az asztalon van – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s energiaügyi miniszterek rendkívüli tanácsülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a javaslat a jelenlegi formájában nem vonatkozna sem a csővezetékes, sem pedig a tengeri szállításra, ha az a csővezetékes szállítás ellehetetlenülése miatt válik szükségessé, ami fontos az ukrajnai tranzit zavarai miatt.

   

Kiemelte: ha nem így lenne, az az orosz szállítások visszaesésével, ezáltal pedig az árak emelkedésével járna.

Szijjártó Péter ezután kitért az Európai Bizottság további javaslataira, amelyek szavai szerint ugyancsak veszélyeztetnék a kontinens energiabiztonságát.

Az elfogadásra váró földgázpiaci szolidaritási intézkedésekről úgy vélekedett, hogy azok

újabb brüsszeli „hatalmi törekvést” jelentenek a tagállamok energiapolitikai szuverenitásának erodálása érdekében.

Hozzátette: a résztvevők egy jelentős részének ellenállása miatt elmaradt a megállapodás a kérdésben.

A miniszter üdvözölte, hogy hazánk munkájának is köszönhetően sikerült elérni az önkéntességet a közös földgázbeszerzési mechanizmus területén, így nem kell beszorulni „számunkra előnytelen” platformokba.

A javaslat kapcsán ugyanakkor kiemelt két elemet. Egyrészt azt, hogy ennek alapján a tagállamoknak hat héttel előre tájékoztatniuk kellene az Európai Bizottságot, ha földgázszállításról kívánna tárgyalni, miközben a mostani válsághelyzetben gyors döntésekre van szükség. Ráadásul az érzékeny információk átadása – mint rámutatott – komoly érdeksérelemmel járna.

Ez nyilvánvalóan nonszensz, őrültség, nem is értjük, hogyan kerülhetett bele a javaslatba” – mondta.

A másik kifogásolt elem az, miszerint veszélyhelyzetben a tagállamoknak, ha van elegendő betárolt földgázuk, akkor annak egy részét át kellene adniuk egyes, nehézséggekel szembenéző országoknak.

Képzeljék el azt a helyzetet, hogy a magyar emberek pénzén megvett földgáz kapcsán, amit a magyar emberek használatára és a magyar gazdaság működtetésére vásárolunk és teszünk be a tárolókba, valaki Brüsszelből utasíthat minket arra, hogy azt ne a magyar emberek és vállalatok használják fel (…), hanem másik országnak kelljen odaadni

– közölte.

Aláhúzta: mivel a tárolók feltöltésekor magasabb az ár, mint a kitárolásnál, így a javaslat megnyitná az utat a spekuláció előtt, így senki nem lenne abban érdekelt, hogy a betároláskor vásároljon, ami óriási ellátásbiztonsági kockázatot jelentene.

Szijjártó Péter tudatta, hogy megkezdték a tárgyalást a gázársapkáról is, azonban döntés nem született, ennek érdekében december 13-ra újabb rendkívüli tanácsülést hívtak össze.

A javaslatot veszélyesnek, feleslegesnek és alkalmatlannak nevezte, mondván, hogy az „bizonyos árkörnyezetben okozhatja az európába irányuló szállítások visszatartását vagy eltérítését más térségekbe”, ráadásul nem is felel meg az Európai Tanács legutóbbi ülésén hozott döntésnek.

Utóbbira példaként hozta fel, hogy az elfogadott zárónyilatkozat szerint az ársapka semmilyen módon nem érintheti a hosszú távú szerződéseket, márpedig ez esetben nem ez lenne a helyzet, ami a magyar kormány számára elfogadhatatlan.

Hosszú távú megállapodásokat nem érinhet a gázársapka, Magyarországnak mentességet akarunk ebben a tekintetben kiharcolni, és a szolidaritási mechanizmust sem támogatjuk, ha ilyen észszerűtlen, eszetlen, őrült javaslatok vannak benne

– jelentette ki.

Végül leszögezte: az energiaválságot a piacon lévő földgáz mennyiségének növelése oldaná meg, ehhez nem kellene kizárni egyetlen szállítót sem, viszont új forrásokat és tranzitútvonalakat kellene bevonni.

 

 

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.