Nagy esély van arra, hogy 2023 is bizonytalan lesz és szorongással teli, mert az várható, hogy az ukrán háború elhúzódik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hozzátéve: szerinte Magyarország ki fog tudni maradni ebből a konfliktusból.

A kormányfő szerint azonban az ezzel járó infláció minket is érinteni fog. Részben a háború hajtja fel az árakat, a további áremelkedést pedig a bevezetett szankciók okozzák – mondta a miniszterelnök. Ezért döntött úgy a kormány, hogy két országvédelmi programot kell elindítani. Ennek egyik eleme a Fidesz kormányok által eddig elért eredmények megvédése, ezek közé tartozik a nyugdíj árszínvonalának megvédése, a családok megvédése és a rezsicsökkentés megvédése.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a rezsicsökkentés továbbra is kiterjed majd arra a mintegy százezer kisvállalkozásra is, akiknek szintén szükségük van az alacsonyabb energiaárakra.

 

Kitért arra is: gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterek véleménye szerint 5-6 százalékkal csökkentik az inflációt az árstopintézkedések, azaz ha a benzint érintő ársapka, az élelmiszerre vonatkozó árstop és a rezsicsökkentés nem lenne, akkor 10 százalék helyett 15-16 százalékon lenne Magyarországon az infláció.

Jelezte: szeretné meghosszabbítani a július 1-jéig érvényben lévő árstopokat, de ebben a kérdésben körültekintően kell eljárni, az ügyben a gazdasági kérdésekkel foglalkozó miniszterek tesznek majd javaslatot a kormány számára.

Azt mondta, minden a háborún múlik, mert ha háború van, akkor háborús infláció van.

„A háború rombol, az infláció rombol. Ha béke van, akkor gyorsabban tudjuk kivezetni majd ezeket az intézkedéseket, ha háború van, akkor nem fogjuk tudni kivezetni vagy csak nagyon lassan” – mondta.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett: egészen addig, amíg az Európai Unió a háborús helyzetet finanszírozza, megnyújtja, addig az infláció is növekedni fog.

„A háborús infláció letörésének a legegyszerűbb módja a béke” – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy jelenleg a magyar kormány szinte az egyetlen egész Európában, amely nem szankcióról és háborúról beszél, hanem arról, hogy békére van szükség.

Úgy vélte: az EU-nak lassan stratégiát is kell váltania ebben a kérdésben, mert ha így megy tovább és az olajembargó után bevezetik a gázembargót is, akkor az egész európai gazdaságot tönkre fogják tenni.

Szerinte nyilvánvaló, hogy vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek a háborúban, őket Soros György szimbolizálja, aki nyíltan beszél arról, hogy a háborút meg kell hosszabbítani. „Ezek háborús uszítók, akik keresni akarnak a háborún, miközben tönkremegy ebben egész Európa” – fogalmazott.

A rendkívüli helyzet miatt rendkívüli intézkedések kellenek és ezt az EU-nak is meg kell értenie – jelentette ki annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság biztosa levélben szólította fel Magyarországot: függessze fel a külföldi rendszámú autókkal szembeni diszkriminatív üzemanyagárakat.

Orbán Viktor elmondta: az uniótól azt kérik, lássa be, hogy rendkívüli helyzet van, értse meg, hogy a háborús zónához közelebb eső országokban szükség lehet rendkívüli intézkedésekre, „például nemzeti alapon különbséget tenni a rendszámok, illetve a járművek között”.

Kifejtette: az egész Európai Unió arra épül, hogy bizonyos dolgok egységesek és nem lehet nemzeti alapon különbséget tenni, ami „békeidőben egy áldásos és helyes szabály”.

De „Brüsszel messzebb van az ukrán határtól, mint Magyarország” és az infláció leginkább a földrajzilag Ukrajnához közelebb eső európai területeken magasabb – folytatta. Itt most rendkívüli helyzet van, a rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket követel meg, és ilyenkor az általános szabályoktól is szabad, sőt, szerintem kötelező is eltérni – érvelt. Hozzátette: „nem tudnánk másképpen megvédeni a magyar emberek érdekét”.

Közölte: ha nem lenne benzinárstop, akkor 700 és 900 forint között lenne az ár és ez az emelkedés azonnal átjönne a többi termék árába is.

Azt, hogy sajtóhírek szerint a bizottság importvámot vetne ki a csővezetéken szállított orosz olajra, a kormányfő úgy kommentálta: nem hiszi, hogy az olajembargóról szóló megállapodást utólag ilyen szabályokkal át akarnák értelmezni.

Hangsúlyozta: Magyarország „keményen állta a sarat” az olajembargós vitában és végül elérte, amit akart. A baloldal ezzel szemben elfogadta volna az olajembargót, így ha a választáson más eredmény születik, akkor 700-900 forintos benzinár lenne, az olaj nem jönne Oroszországból, az ársapkákat eltörölték volna, a rezsicsökkentést pedig nem védik meg.

Az extraprofit-különadóról kiemelte: háborús helyzet van, ennek az árát pedig nem fizethetik meg a magyar családok, a nagy cégeknek kell vállalniuk a közös teherből többet, mint szoktak, de két-három év múlva, a háború hosszától függően, meg fogják látni, hogy a magyar gazdaság szerkezetében megújult gazdaságként a legversenyképesebbek közé tartozik majd Európában és az üzleti lehetőségek ismét ki fognak nyílni előttük.

A miniszterelnök őrült gondolatnak nevezte a Frans Timmermans, az európai zöldmegállapodásért felelős uniós biztos karbonadó-javaslatát, hangsúlyozva, hogy az európai gazdaság zöld átállását nem az emberekkel, hanem a nagy szennyezőkkel kell megfizettetni.

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.