A rendőrök 3949 emberrel szemben intézkedtek a hosszú hétvégén a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.

    Kiss Róbert alezredes ismertette: a hosszú hétvégén közterületen 3851, tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein 68, kereskedelmi üzletekben és bevásárlóközpontokban pedig 30 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
    Tájékoztatása szerint ezzel 47 223-ra nőtt a maszkviselési szabályok megsértése miatt indított intézkedések száma az erről szóló kormányrendelet hatályba lépése óta.
    Beszámolt arról, hogy a hosszú hétvégén sokan választották kikapcsolódásképp a parkokat, zöldterületeket. Múlt pénteken a főváros I. kerületében a Filozófusok kertjében kellett intézkedniük, ahol fiatalok nagy számban gyűltek össze maszk nélkül. Összesen 18 emberrel szemben intézkedtek szabálysértés miatt.
    A boltokra, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatti intézkedések közül eddig 313 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 719-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az üzletekben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    A hosszú hétvégén Győr-Moson-Sopron megyében egy gönyűi virágbolt ideiglenes bezáratásáról döntött a rendőrség, mert ott nem tartották be a védelmi intézkedéseket.
    A Bács-Kiskun megyei Akasztón és a Pest megyei Maglódon egy-egy sörözőnél, Budapesten a Lánchíd utcában, továbbá a Csongrád megyei Üllésen kellett vendéglátóhelyekkel összefüggésben intézkedniük, mert nem tartották be a védelmi intézkedéseket. Utóbbi helyszínen egy vendég a mosdóban próbált elbújni a rendőrök elől - mondta az alezredes, aki szerint összesen 16 vendéggel és két üzemeltetővel szemben volt szükség rendőri intézkedésre és három vendéglátóhelyet zárattak be ideiglenesen a hosszú hétvégén.
    Kiss Róbert közölte, a hosszú hétvégén a kijárási és a csoportosulási, gyülekezési tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 3249-szor intézkedtek a rendőrök. A kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom tavaly novemberi bevezetése óta 60 864 hasonló esetben intézkedtek.
    Múlt csütörtök este egy XIII. kerületi lakásban volt egy ötfős összejövetel, ahova csendháborítás miatt hívták a rendőröket. Közülük hárman a kijárási tilalmat megszegték. Ide a rendőröknek másodszor is ki kellett menniük intézkedni, mert az ellenőrzés ellenére is folytatták a rendezvényt, így őket a rendőrök előállították.
    Vasárnap a körúton egy AirBnb lakásban kellett hat, a Dohány utcában pedig 11 emberrel szemben intézkedni hasonló okból - mondta.
    A hosszú hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 367 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 14 930-szor intézkedtek.
    Kiss Róbert arról is beszélt, a hosszú hétvégén 22 275 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 44 172-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3794-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette.
    A határforgalmat az alezredes zökkenőmentesnek nevezte, de Tompánál, Röszkénél és Csanádpalotánál a teherforgalomban a Magyarországra belépők 3 órás várakozással kell hogy számoljanak.
    A járvánnyal összefüggésben 2020 tavasza óta 562 bűncselekmény miatt indult eljárás, ezekben összesen 114 embert hallgattak ki gyanúsítottként.

Forrás: MTI

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.