Van, aki minden évben megfogadja, de sose tartja be. Van olyan is, akit motivál az újévi fogadalmak sora, de a legtöbben mégis inkább butaságnak tartják, pedig igenis vannak olyan fontos dolgok az életben, amikre érdemes lenne jobban figyelni. Ilyen például az egészségünk is.

Statisztikák is kimutatták, hogy a szilveszteri fogadalmak mintegy 80 százalékát nem tartjuk be. Nagy részükről pedig az első két hónap alatt lemondunk. Ennek az az oka, hogy legtöbben hirtelenjében, a hangulat hevében fogadnak meg dolgokat, de nincs benne valódi elszántság, mert ezek általában nem átgondolt döntések, és tervek nélkül pedig nagyon nehéz végigvinni bármit. A legtöbben az új év kezdetével szembesülnek a nehézségekkel, és visszasüppednek a mindennapok forgatagába, amivel a szilveszter éjjelén megfogadottak el is veszítik a jelentőségüket.

A három leggyakoribb újévi fogadalom a rendszeres sportolás, az egészséges és változatos táplálkozás, valamint a káros szenvedélyek elhagyása. Ebből jól látszik, hogy általában életmódbeli változások szerepelnek a legfontosabb célok között. Azonban azt sokan elfelejtik, hogy az egészséghez vezető út nem csupán a megfelelő táplálkozásból és a napi sportolásból áll. Ehhez ugyanis az is hozzá tartozik, hogy minden évben ellátogatunk az orvosunkhoz egy teljes kivizsgálásra, vagy éppen szűrővizsgálatokra. Nőgyógyászhoz érdemes minden évben elmenni, akkor is, ha éppen nincs semmi panaszunk, pusztán azért, hogy tudjuk, minden rendben van. Főleg azért, mert vannak olyan betegségek, amelyeknek nincsenek különösebben érzékelhető vagy szemmel látható tünetei, de nagyon fontos, hogy időben észrevegyük, és kezeltessük.

A humán papilloma vírus egy leginkább szexuális úton terjedő betegség, amely ugyan a kezdeti stádiumban nagy eséllyel gyógyítható, de mivel több évig is lappanghat a szervezetben tünet nélkül, legtöbb esetben csak akkor veszik észre, amikor már nagy a baj. Számos megbetegedés okozója, magas kockázatú típusai 95 százalékban okolhatók a méhnyakrák kialakulásáért. A vírus a legtöbb esetben szexuális úton terjed, az óvszer mégsem nyújt teljes védelmet a fertőzéssel szemben, mert az bőr- vagy nyálkahártya-felületek érintkezésével is terjedhet.

Még a rendszeresen szűrésre járók közül is kevesen tudják, hogy a negatív citológiai lelet ellenére is lehetnek HPV-fertőzöttek. Az általános nőgyógyászati vizsgálatok részeként végzett méhnyakrákszűrés ugyanis nem mutatja ki a HPV-fertőzés jelenlétét, csak a vírus által hosszabb ideje fennálló fertőzés eredményeként létrejött elváltozást. A CervicLife egy olyan komplex méhnyakrákszűrés Magyarországon, amely kombináltan, egyszerre kínál HPV- és méhnyak-szűrő vizsgálatot a pácienseknek.

A szűrés kettő, szükség esetén három kiegészítő tesztből áll, a vizsgálati eredményhez azonban egy minta elegendő. A teszt igazán korszerű és megbízható, minimális hibalehetőséggel mutatja ki, hogy mekkora a betegség kialakulásának kockázata.

Az első teszt egy DNS vizsgálaton alapuló, magas kockázatú HPV kimutatás, a második egy citológiai kenet mikroszkópos vizsgálata, a harmadik teszt során pedig szükség esetén vizsgálható a méhnyaksejtek molekuláris összetétele rákmegelőző állapot kimutatása céljából.

Hogyan járhatunk sikerrel, hogy be is tudjuk tartani a fogadalmainkat? Mindig érdemes olyan célokat kitűzni magunk elé, amik viszonylag könnyedén megvalósíthatók, hiszen a sikerélmény majd újabb célok elérésére sarkall minket. Minden esetben kerüljük el azokat, akik visszatartanak a céljaink elérésében, és próbáljunk mindig pozitívan gondolkodni. Sose fukarkodjunk az önjutalmazással, ha elértünk egy új szintet a célunk felé vezető úton, mert ez csak még nagyobb löketet fog adni. A nehéz helyzetekre találjunk ki egy saját mantrát, amely kellő motivációt ad, ha már éppen feladnánk.

Jelentkezz szűrésre még ma!

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.