A veszélyes hulladékok megfelelő elhelyezésére és ártalmatlanítására adódó lehetőségeink viszonylag korlátozottak, ugyanakkor azok szakszerűtlen tárolása, elhelyezése jelentős kockázatot jelent a környezeti elemekre és az élővilágra.

A kommunális hulladéktól elkülönítetten gyűjtött veszélyes hulladékok ártalmatlanítása kémiai, biológiai vagy fizikai úton történik, a környezet veszélyeztetése nélkül. A szintén veszélyes hulladéknak minősülő, elhasználódott elektronikai eszközök esetében pedig, a begyűjtést követően kézi és gépi bontósoron nyerik ki a hasznosítható anyagfajtákat, melyek ezután a hazai fémfeldolgozókhoz kerülnek, a tovább már nem használható anyagfajtákat pedig ártalmatlanítják.

Kérjük, hogy járuljon hozzá a környezetünk megóvásához és a háztartásában feleslegessé vált, működésképtelen elektronikai eszközöket és egyéb veszélyes hulladékokat hozza el és adja le a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodája  által szervezett gyűjtés során, 2019. november 16-án, szombaton 8 és 12 óra között, a Tamási Áron utca 51. szám alatt található parkolóban.

(A helyszín a Thomán István utca felől is könnyen megközelíthető, a Thomán István utca és Sólyom utca kereszteződéstől.)

Az alábbi veszélyes hulladékok adhatók le:

  • elektronikai hulladékok (olyan gépek, készülékek, amelyek árammal, akkumulátorral, vagy elemmel működnek),
  • festékmaradékok, ragasztók, csiszoló és korrózióvédő anyagok, és göngyölegeik (kivéve: hajtógázas sprayflakonok), ecset, rongy stb.,
  • bőrhulladékok,
  • szerves oldószerek, hígítók,
  • olajos szilárd hulladékok (rongy, szűrő/felitató anyagok),
  • fémvázas olajszűrők,
  • növényvédő- és rovar-, rágcsálóirtó szerek, fakonzerváló anyagok és göngyölegeik (kivéve: hajtógázas sprayflakonok),
  • kiürült hajtógázas sprayflakonok (légfrissítős, hajlakkos, csavarlazítós, gyógyszeres, festékes stb.),
  • használt akkumulátorok,
  • „szárazelem” (kiskapacitású galván áramforrások: gombelem, lúgos akku),
  • fáradtolaj és használt étolaj,
  • emulzió hulladék, kondenzvíz
  • gyógyszerhulladék,
  • klf./vegyes, kiskiszerelésű háztartási, fotó- és finomvegyszer (savak, lúgok, fertőtlenítő- és tisztítószerek, kozmetikumok, hívó, fixír stb.),
  • egyéb szennyezett csomagolási hulladékok (kivéve: hajtógázas sprayflakonok),
  • fényforrások (klf. higany tartalmú izzók, fénycsövek),
  • egyéb higanytartalmú eszközök (lázmérő, stb.),
  • használt gumiabroncsok (legfeljebb 8 db / fő mennyiségben)
     

Figyelem! Azbeszt-tartalmú hulladékot (pl. azbeszt pala, szigetelőanyag), hungarocell- és papírhulladékot a gyűjtés során nem tudunk átvenni!

Felhívjuk szíves figyelmüket továbbá, hogy az akció keretében kizárólag hegyvidéki lakosoktól, háztartási mennyiségű hulladékot áll módunkban átvenni!

További információ a 70/953-1852-es vagy 224-5961-es telefonszámon kérhető.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján arra is hozunk...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk körültekintően...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra között tartandó eseményen élő zene várja a résztvevőket.
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a szociális szakma képviselőinek szervezett konferenciája. Az esemény...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a 31. szám alatt egy hasonlóan színes vállalkozás, a Színkör Alkotóműhely...
Az illetékes szervek tájékoztatása alapján, ezúton értesítjük a budavári lakókat, hogy május 8-10 között magasrangú külföldi delegáció tartózkodik a Budai Vár területén, ezért fokozott biztonsági...
2004. április 30-án, szokásától eltérően, színesben jelent meg az amúgy unalmasan szürke, akkor még nyomtatott formában is létező Magyar Közlöny. A piros-fehér-zölddel körbefont címlap sugárzó...
Ma az 1886-os chicagói tömeges munkássztrájk emléke előtt tisztelegünk: a nyolcórás munkaidő bevezetéséért küzdöttek a munkásszervezetek és a munkabeszüntetéshez csatlakozók e napon. Megmutatták...
Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fővárosi patkányirtási feladatokat a Bábolna-Bio Zrt. végzi a Ronix Kft-vel együttműködve Deratizációs Központ Konzorcium néven. A szolgáltatás térítésmentes.
Visszaköltözött a megmentett fazekasmester a Vízivárosba, ahol nemcsak a szobor kapott új helyet, de környezete is megszépült.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2024. 04.29-én hétfőn, a napnyugta utáni órákban (21:00-23:00) a III. kerület Kossuth Lajos üdülőpart 20. szám alatt, egyéni megrendelésre földi úton történő...
Egy régóta tervben lévő, jelentős felújítás valósul meg a Szent János Kórházban. Átfogó rekonstrukció kezdődött el a 26-os számú épületben, ahol az egyik legnagyobb forgalmú osztály, a traumatológia...
Itt a tavasz, feléledt a természet, ami a ház körüli munkákkal is együtt jár. A kerítések mindkét oldalán vannak a lakóknak teendőik: a közterületre kinyúló ágak, bokrok metszése, az ingatlannal...
Óbuda-Békásmegyeren napjainkban 12 nemzetiségi önkormányzat működik, és ez egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít kerületünknek. Az szintén tény, hogy a nemzetiségek jelenléte hazánkban a...
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.