Az elvárt minőséget olcsóbban és átlátható módon: jelentős beszerzési árcsökkenés

Józsefváros Önkormányzata tavaly azért írt ki új közbeszerzést a kerületi közétkeztetésre, mert az előző kerületi vezetés által kötött szerződés túlárazott, a versenyt korlátozó, a kerületi érdekeknek ellentmondó volt, amely ráadásul súlyos kérdőjeleket is felvetett a szerződéskötés- és hosszabbítás körülményei kapcsán.

Az önkormányzati vezetés célja az új szolgáltató keresésekor az volt, hogy a józsefvárosiak érdekének megfelelően, valós versenyben kiválasztott szerződéses partner szolgáltasson kerületben.

Már a mostani szerződés megkötése előtti átmeneti időszakban is a korábbiaknál jobb minőségben juthattak a kerületiek a szolgáltatáshoz, miközben a szolgáltatás térítési díja 10 százalékkal csökkent. Ez önmagában jól mutatja, hogy mennyire túlárazott, korrupciógyanús szolgáltatást tartott fenn a korábbi városvezetés az elmúlt években. 

A közbeszerzési eljárás lezárultával új szerződések alapján valósul meg a közétkeztetés Józsefvárosban. A legfontosabb újdonság a jelentős beszerzési árcsökkenés. Mit jelent az árcsökkenés a gyakorlatban?

Az óvodai étkeztetés beszerzési ára mostantól 41%-kal olcsóbb, mint az előző vezetés által megkötött szerződés alapján volt. 44%-kal olcsóbb az iskolai alsó tagozatos étkeztetés beszerzési ára, és 24%-kal olcsóbb a szünidei étkeztetés. Ezek a számok jól jelzik, milyen megtakarítást jelent az új közétkeztetési szerződések megkötése, amely megtakarítás összességében eléri a 350 millió forintot.

A beszerzési árcsökkenés mellett fontos volt számunkra, hogy olyan garanciákkal rendelkezzen a kerület, amelyek egyben megelőzik a korábbihoz hasonló helyzetek kialakulását: ezért a mostani szerződések határozott idejűek: 2 évre szólnak és 1 évre hosszabbíthatók meg - a korábbi gyakorlattal szemben. Szintén újdonság, hogy a közétkeztetési szerződés felmondási ideje rövidebb: 4 hónapos lett a korábbi 12 hónappal szemben. 

Forrás: jozsefvaros.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

A Szenes Hanna Parkból az Almássy térre költözött át az Erzsébetvárosi Anzix köztéri kiállítás, mely az önkormányzat támogatásával valósul meg.
A VI. kerület Nagykörúton kívüli részén is megkezdte a kizárólagos lakossági parkolóhelyek kijelölését az önkormányzat. A 2021-ben elindított rendszer azt jelenti, hogy hétköznap éjszakánként a...
Belváros Önkormányzata idén is megrendezi a hagyományos muskátliosztást, melyre minden V. kerületi lakos jogosult, a készlet erejéig.
Az államosított józsefvárosi házak lakói leginkább attól félnek, hogy az utcára kerülnek, hiába fizetnek rendesen és tisztázott a bérleti jogviszonyuk. Pikó azt ígérte, ha kell, perel a bérlők jobb...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű kialakítását is....
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!
Döntsön ön is, ki kapjon díjat idén kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban!
Az önkormányzati és európai parlamenti választással egyidőben nemzetiségi önkormányzati választás is lesz. A választáson azok voksolhatnak, akik szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben.
Februárban rollerbolt nyílt a Bródy Sándor utcában, s megkerestük a tulajdonosát, hogy mit lehet tudni a rollerbiszniszről. Semsey Ágnes beszélt nekünk arról is, hogyan vett tőle rollert egy...
Kereskedett mostanában a Facebook erre használt felületén, a Marketplace-en? Akkor szinte biztos, hogy megkörnyékezték csalók. Az egyre gyakoribb csalások ellen lehet védekezni, ha nem akarjuk...
Ínycsiklandozó illatok, egyedi ízek és jó hangulat, azaz ki főzi a legjobb erzsébetvárosi pörköltöt?
Vasúti bérletre pályázhatnak a fiatalok, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket.
Napra pontosan nyolcvan évvel azután, hogy a nácik elhurcolták a Vörösmarty utcából, emléktáblát és botlatókövet avattak Jane Haining tiszteletére. A skót misszionáriusnőnek az volt a “bűne”, hogy...
Lakástulajdonosként mit szólna, ha elégedetlen lenne a társasházkezelővel vagy a közös képviselővel, de nem tudná akár 10 évig sem leváltatni? A Corvin sétányon több új építésű társasházban is ez...
Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A korábbiaktól eltérő, csupán...
Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.