A drogstratégia megalkotásával az önkormányzat az INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) Közalapítványt bízta meg, és a munkaanyagról május 16-án a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumon tartottak tájékoztatót.

A drogstratégia megalkotásával az önkormányzat az INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) Közalapítványt bízta meg, és a munkaanyagról május 16-án a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumon tartottak tájékoztatót.

Az erzsébetvárosi kezdeményezés Budapest viszonylatában is jelentős: az INDIT egyik pszichológusa, Hegedűs Attila lapunknak azt nyilatkozta, tudomása szerint a fővárosi kerületek közül a hetedik az első, amelyik helyi drogstratégiát és akciótervet kíván megvalósítani. Az Erzsébet körúti Polgármesteri Hivatalban tartott fórumon részt vett többek között Bárdi Zsuzsanna alpolgármester, Farkas Tünde a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ vezetője, Gyuris Gabriella a Humánszolgáltató Iroda irodavezetője, Sedlák Tibor, Erzsébetváros Rendészeti Igazgatóságának igazgatója is. A fórum elnöke, Szücs Balázs alpolgármester bevezetőjében hangsúlyozta, Erzsébetvárosban utoljára 2009-ben készült drogstratégia, amit tíz évre előre terveztek: „Akkor még nem volt tele romkocsmákkal a kerület, nem működött itt a bulinegyed, a pszichoaktív szerekről alig lehetett hallani. Ez a drogstratégia lejárt. Újra kell alkotni. Figyelembe véve a megváltozott környezetet, a rengeteg új szer elterjedését, nem lehet tíz évre előre gondolkodni. Ezért az INDIT szakembereivel kétéves terv összeállításáról állapodtunk meg. Olyan drogstratégiáról, amely a mai kor igényeinek és szükségleteinek megfelel, az addiktológia legújabb kutatásaira épül, és amit meg is tudunk valósítani Erzsébetvárosban.”

A komplex tervezetről Hegedűs Attila tartott prezentációt. A koncepcióban a prevención van a hangsúly, és az illegális drogok mellett fókuszba kerülnek a legális tudatmódosítók is, például a nikotin és az alkohol. Foglalkoznának a viselkedési függőségek ellátásával, az internet- és játékfüggőséggel is. A hatékony segítségnyújtás szempontjából alapvetően fontos a különböző hivatalok, szakmai intézmények és civil szerveztek munkájának integrálása. Ennek kooperálására az önkormányzat létrehozna egy külön szakmai szervező egyesületet. Kiadnának egy „KEF kisokost” diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak. Naprakész „drogügyi katasztert” vezetnének a VII. kerületben szolgáltatást nyújtó szervezetekről, szolgáltatásokról, programokról. Az önkormányzat megnyitna egy Ifjúsági Irodát, ahol az érintett fiatalokkal szakemberek foglalkoznának, közösségi programokban vehetnének részt. Ugyanakkor az új drogstratégia számos más területre is kiterjed, például a munkahelyi stressz kezelésére, vagy a kiemelten veszélyeztetett hajléktalanok ellátására. A kerületünkben megkerülhetetlen téma a drog szempontjából is biztonságos szórakozóhelyek megteremtése, illetve a már aktív szerhasználók esetében az ártalomcsökkentés. Ami a civil lakosság nyugalmára is vonatkozik. A közterületeken, a Keleti pályaudvarnál és a Blaha aluljáróban is megjelentek a drogosok, ezért még több rendőrségi, rendészeti jelenlétre lenne szükség. Bárdi Zsuzsanna alpolgármester hozzátette: társasházakból is sok panasz érkezik, hogy drogosok hatolnak be. Ráadásul a lakóházakba rendészek nem mehetnek be intézkedni, csak a rendőrséget hívhatják ki. Bárdi Zsuzsanna szerint a lakosság többsége, saját nyugalma érdekében is támogatná az önkormányzati drogstratégiát. Javaslatként elhangzott az is, hogy ki kéne választani azt a néhány célt, prioritást, amelyet a 2024-2026-os időszakban elsőként kellene megvalósítani. A konkrét javaslatcsomag ősszel kerül majd a képviselő-testület elé.

Ezután a fórum tagjai megszavazták a maradék költségvetési források felhasználását. Ebben többek közt szerepel a KEF Kisokos elkészítése 3000 példányban, az őszi kerületi alkotói pályázat és koncert szervezése, irodalomterápiás önismereti foglalkozások indítása.

(A VII. kerület drogstratégiáját Gál Blanka és Hegedűs Attila pszichológusok készítették, valamint az INDIT és a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke, Szemelyácz János)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Június 9-én lezajlottak a választások, de köztereinket még mindig rengeteg választási plakát csúfítja el.
Erzsébetváros utcáiról és parkjaiból 3 ütemben elszállítjuk az utcabútorokat, amelyek azt követően 3 hét múlva megújulva térnek vissza a megszokott helyükre. A felújítási munkálatok augusztus 31-ig...
„Továbbra is tartanunk kell azt a tempót, amit eddig diktáltunk Budapestnek. És ennek érdekében frissíteni kell a tudásunkat, a gondolatainkat, fejleszteni magunkat” – mondta Soproni Tamás annak...
A köztünk élő bevándorlók, menekültek, komoly krízist megélők, akik közül nem egy ember valamelyik háborúnak kitett országból, konfliktusos zónából érkezik, felületesen különbözik tőlünk, mert...
Idén ismét várunk a legpestibb utca legkirályabb napján! A Király-nap idén is fantasztikus programokat kínál kicsiknek és nagyoknak a Király utcában, az Anker közben és az Asbóth utcában:
Újabb színfolttal gazdagodott a józsefvárosi sportélet hat éve: megnyílt a Belvárosi Vívó Sportegyesület terme a Palotanegyed szívében. A Krúdy utcai terem bérlő híján nyolc évig állt üresen, de egy...
Törőcsik Edit március közepe óta Józsefváros jegyzője. Két kis dunakanyari község jegyzőségét hagyta ott a sokdiplomás jogász a VIII. kerületért, de az anyakönyvvezetői munkát sem kívánja feladni....
Az erzsébetvárosi parkok alaposan átalakultak. Ahogyan változik a klíma, bizonyos növényeknek lejár az idejük, mások divatba jönnek, jobban bírják a forróságot is és persze a design is megújul,...
Begóniát ültetve, gereblyét fogva, magokat elszórva ismerkedhettek kisiskolások a Liszt Ferenc téri virágágyások gondozása közben a kerületi kertészek munkájával. Valójában nemcsak segítettek, hanem...
Bántalmazás, garázdaság – hétfőn este a Fáklya közösség tagjai filmet néztek a Kesztyűgyárban, majd beszélgetni kezdtek, de ismeretlenek rájuk rontottak, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki.
Lezajlottak a VI. kerületben is az önkormányzati választások: a következő ciklusban is Soproni Tamás vezeti a városrészt, az őt támogató pártok jelöltjei pedig mind a tíz egyéni választókerületben...
Utolsókat rúgja a bodzavirág, aki szörpöt szeretne befőzni, annak már nagyon kell sietnie, hogy a kellő mennyiséget összeszedje, de aki valami másra, különlegesebbre vágyik annak mutatunk három...
A sokszínűséget, a különböző nemzetiségek, nyelvek és kultúrák, no és a hagyományok együttélésének gazdagságát ünnepelték szombat délután az Eötvös10-ben megtartott Nemzetiségi kavalkádon. Az...
Táncbemutatóval, táncházzal, zenével és tűzugrással is készülnek a nyári napforduló megünneplésére a TÖE szervezői.
Két fiatal nő, szomszédok a Mátyás téren, felelősséget érezve lakókörnyezetükért, szomszédünnepet rendezett az önkormányzat támogatásával, egész napos programot játékkal, zenével, irodalommal,...
Hogyan lehet túlélni a Lidl árnyékában? Mi az előnye egy piacnak a szupermarketekkel szemben? Vannak-e trendek, divat-e piacolni? Milyen erősségei vannak az Új Teleki téri Piacnak, és mire van még...
Jó hír, hogy a kerületi rendelőintézetbe új szemészorvos érkezett, így jelentősen csökkent az előjegyzési idő, ráadásul akinek szemüvegre van szüksége, akár helyben, az itt üzemelő optikában is...
Június 8-án, szombaton ismét a gyerekek és a kellemesen szórakozni vágyó felnőtteké lesz a Rákóczi tér egy napra.

A címlapról

Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt...
Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet...
A várható nagy meleg miatt szerda reggel 8 órától életbe lépett az...
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.